Saci kutyus nyári repülőútja

By on 2016.11.13.

Schatzi kutyust (Sacinak ejtjük)  a gazdája nagy útra vitte el  2016 nyarán. Úgy döntött, hogy magával viszi, mivel több hónapra utazott el és nem akarta olyan hosszú időre itt hagyni. Igaz én felajánlottam a segítségemet, bár utólag örülök, hogy nem maradt itt, mivel az én életem is kicsit megbonyolódott volna. Átrepültek Európába, vagyis Szardinia szigetére, mivel a szülők ott töltik a nyarat minden évben. Saci kapott egy igazolványt, hogy ő egy “Service Dog”, így ott ülhetett egy kutyahordozóban a gazdija mellett. Állítólag szépen viselkedett, bár mindenkivel ismerkedett, így sokat volt szabadon. A JFK Repülőtérről utaztak, ott is mindenkihez odabújt, vagy kiprovokálta, hogy megsimogassák.

Hivatalosan a német Schatzi szó lett a neve, ami magyarul édesemet jelent. Az angolban pedig sweetheart-ot.

JFK Repülőtéren beszállásra várva

pizap-com14736474221901-jfk-saci

Itt láthatod Saci kutyát, hogy milyen nyugodtan várakozik a beszállásra, biztos vagyok benne, hogy ez neki egy nagy élmény volt, és nem sok ilyen szerencsés kutyatársa van.

A család másik kutyusával való ismerkedés

pizap-com14736476232671-saci-kert

A gazdájának a szülei is vittek kutyát magukkal, így Sacinak volt társasága. Mesélte a gazdája, hogy rengeteget rohangált a nagy kertben, játszott és esténként mindig mással aludt, tehát nem vele. Időnként még irigykedett is a szüleire, vagy a nagymamájára, mert Sacit elhódították tőle. Saci a gazdája anyukáját ismeri már, mert ő többször jött New York-ba látogatóba, sőt volt olyan is, hogy egy hétig Saci vele volt a Hotelben, ahol megszállt.

pizap-com14736478802151-saci-tengerpart
Boldogan a parton ülve

Saci nem csak üldögélt a tengerparton, hanem úszott is benne, mivel imádja a vizet, hozzá lett szoktatva, már kiskorától kezdve. Manhattan -ben laktak és sűrűn kellett megmosni a lábait, vagy akár lefürdetni a séta után. Amikor kinyitnak egy vízcsapot Saci kutya rögtön rohan, hogy lehet ő fog fürödni.

A hajón való utazást annyira nem szerette

pizap-com14772447050521

Többször hajóztak a sziget körül, de az nem annyira jött be Sacinak, de nem volt mit tenni, vitték és ő ment. Látható a fotón, hogy inkább a szárazföldön játszadozna, de túlélte és az a lényeg.

pizap-com14772443166422
Kicsit remegve bár, de csinálta

Ezt is megérte Sacika, hogy szörfözzön, a gazdija előtt ülve, vagy kapaszkodva a szörfdeszkán. Biztos nem sokat szeretné ezt csinálni, ahogy látom rajta, de bátran viselte ezt a komoly helyzetet.

Amikor a nyári utazás véget ér és készen áll a hazautazásra

pizap-com14736480808831-saci-voros-ter

Mivel a gazdája Moszkvából származik, így a nyaralás után pár napra hazatért és Saci megismerhette a Vörös Teret, bár nem tűnik nagyon boldognak. Meg is tudom érteni, a kellemes időből ki akar az esős Moszkvában tartózkodni, és idegenek veszik körül. A város nagysága nem lehet akadály, mivel Saci kutyus New York- i lakos. Saci két nyelvet ért, az oroszt és az angolt, bár szoktam neki magyarul beszélni, így lehet három nyelven fog majd érteni egyszer.

 

Tehát Saci átrepülte az óceánt, majd Szardiniára repültek át Rómából, és onnan jött egy Moszkvai látogatás, majd egy tízen órát igénybe vevő hosszú út New York- ba.

Saci kutyus gazdája úgy döntött idén tavasszal 2021-ben, hogy elköltözik a csendesebb Floridába, sőt az élet is olcsóbb. Így Saci kutyus Miami városában folytatja tovább az életét.

 
A történet 2. része itt található, csak kattintson a linkre ITT >>>
A történet 3. része itt található, csak kattintson a linkre ITT >>>
 
Remélem tetszett az írásom, így legalább tudod te is élvezni a
város adta erőt, pompát, lüktetést, csodát, vagy esetleg gyönyörűségét, valamint tudsz velem turistáskodni virtuálisan.
 
Gyere térjél vissza máskor is, mindig fogsz találni érdekességet.
 
Kérhetném tőled azt, hogy hagyj üzenetet, véleményt
majd ITT a posztom végén.
Üdvözöllek!
Várlak újra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük