Semmihez ne ragaszkodj, ami mulandó!

By on 2023.08.21.

Rátaláltam egy felvételre, vagyis egy fotóra és visszahozta a fiatalkori emlékeket, amikor jártunk szórakozni a Szeged Nagyáruház, az Egészségügyi Főiskola, a JATE – SZOTE klub discojába és a Szőke Tisza hajóra.


Szőke Tisza hajó

Közben még ennyi évtized távlatából szuper a kellemes emlékeket felidézni, amint ülök a New York-i lakásomban (2016). A Tisza folyó illata csapta meg az orromat, pedig nem vagyok ott, a csodálatos bulik, a tánc, a zene, a társaság, jaj,mennyire hiányzik az az időszak …. persze a barátok is, sajnos nincsenek itt velem.


a New York-i lakásomban 2016-ban

“Nem baj, ha a világtól elfogadod, amit adni akar neked. Csak az a végzetes hiba, ha önmagadat maradéktalanul a világnak adod érte. Semmihez ne ragaszkodj, ami mulandó!”


Szőke Tisza hajó

A Szőke Tisza hajó egy 1916–1917-ben gyártott magyar lapátkerekes gőzhajó, egyes források szerint a legnagyobb magyar folyami személyszállító gőzhajó, amelyet több évtizedes szolgálat után kivontak a forgalomból.


Budapesten sétahajó

1957–1958 felújították, és sétahajóként működött 1976-ig.
Ezt követően Budapesten tartották állóhajóként, majd 1978-ban Szegedre vontatták, és ugyanilyen funkcióban működött tovább. 1980-tól egy étterem költözött fel rá, majd az 1980-as évek végétől már egy szórakozóhely üzemelt rajta. Ide is jártunk sokat szórakozni!

Rendszeres karbantartás hiányában a szegedi önkormányzat végül az eladásáról döntött, és (jelképes összegért) a Mahart Tiszayacht Kft. vásárolta meg, majd 2000-ben a tápéi öbölbe vontatta.
Ez a vállalat ugyancsak elhanyagolta a karbantartást.
A hajó fizikai állapota végül olyan szintre romlott, hogy 2012. február 29-én kettétört, és az alacsony öbölben félig elsüllyedt. Ekkor elbontásáról döntöttek, de ez végül csak – a fémfeldolgozó vállalat csődbemenése miatt – részlegesen tudott megvalósulni: a berendezések, és a hajó felső része szét lett szedve, a hajótörzs a gépekkel azonban továbbra is a vízben maradt.

A történet előző része, csak kattints a link-re ITT >>>
A történet következő része, csak kattints a link-re ITT >>>
A történet újabb része, csak kattints a link-re ITT >>>

Gyere térjél vissza máskor is, mindig fogsz találni érdekességet.
Kérhetném tőled azt, hogy hagyj üzenetet, véleményt
majd ITT a posztom végén.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük