Az ikrek időutazása II.,

By on 2016.07.20.

Greg és Alexa Ammon, születtek: 1990. Március 15.-én. A multimilliomos bankár Ted Ammon és felesége Generosa befogadták őket, vagyis adaptálták a gyermekeket. Általuk megismerték a luxust, a gondtalan gyermekkort.

Jöjjön a második rész az időutazásból!

Greg – Alexa Ammon

Majd  évekkel később, 2003 -ban az ikrek újra szülők nélkül maradtak, már a második alkalommal, mivel a nevelő apjuk halála után két évvel nevelő anyjuk is meghalt.

Itt több mint egy évtizedig nem jártak!

Greg nyilatkozta a People magazinnak ” Szembe kellett néznünk mindennel,ami ott történt,a félelmeinkkel, mert voltak. Nagy lépést kellett tennünk, hogy visszamenyjünk a házba, abba a hálószobába.

Legelőször bent a szobában a gyilkosság óta!

Az Ammon ikrek azt mondták, hogy nagy hálával tartoznak a nevelő szüleiknek, akik örökbe fogadták őket, mert egyébként meghaltak volna egy ukrán árvaházban. Persze elfogadták azokat a változásokat is, amik az életük tizenegyedik évében történt velük. Annak ellenére, hogy tartós tragédiákat éltek meg, mint őrizetbe vétel, gyilkossági ügy, valamint komoly betegség,ami halállal végződött.

Alexa Ammon

Alexa Ammon mondta a People magazin riporterének, hogy “Nagyon hálás vagyok mindazért, amit a szüleim adtak. Ha ők nem fogadtak volna örökbe, én valószínűleg meghaltam volna az árvaházban. A szó szoros értelmében véve  Életet adtak nekem. “

A családi ház, még mindig a saját tulajdonuk, a film kedvéért fel kellett idézniük a hosszú hónapok alatt kapott  érzelmi bántalmazásokat, amit anyjuk okozott nekik, a szülők igen keserű válása alatt.

Például nekik dokumentumokat kellett ellopni az apjuktól, így anyjuk lehetővé tette, hogy tévét nézhessenek, persze mint jutalom. De ha azt mondták, hogy jól érezték magukat az apjukkal, akkor közvetlenül a szobájukba kellett menni és nem szólt hozzájuk, így büntette őket. Greg ezt mondja a filmben.“Emlékszem, anyára, de csak a rossz dolgokra emlékszem.”

Greg így emlékezik arra a pillanatra, amikor a gyilkosság után felébredtek, amikor  tudomást szereztek a halálról, de nekik nem mondták el.  “Felébredsz reggel, öltözöl, mint bármelyik normális napon és Sandi nagynéni jön be, aki természetesen nem New York városában  él, hanem  Alabama államban, és felmerült bennünk az a kérdés, hogy miért van itt ? “

Az Ammon ikrek, akik együtt nőttek fel, nem voltak egymástól távol sokáig, de amikor felnőttek akkor elváltak útjaik. Greg végül Los Angelesbe költözött, és elkezdte a filmgyártást, céget alapított, míg Alexa sikeresen igazgatott egy együttest Dél Karolinában, de a film létrehozása miatt újra találkoznak, és elkészítik a dokumentumfilmet.

Keresni kezdték a dokumentumokban, amit a házban találtak, hogy mi a múltjuk. A papírok alapján eljutnak egy ukrajnai árvaházhoz, ahonnan a nevelő szüleik örökbe fogadták őket, nagyon alultápláltan, betegen. Amikor neki indultak a nagy útnak, hogy rátaláljanak bárkire a családjukból, akkor ők semmit nem tudtak még, hogy konkrétan mi vár rájuk. Greg álmodozott arról, hogy az édesanyjuk nyit ajtót nekik, és nagy szeretettel fogadja őket. Sőt azt képzelte róla, hogy olyan kövérkés, kedves nő

Mennek vissza a gyökerekhez, ami az árvaházból indult el!

Az ikrek, akik örököltek 1 millió dollárt úgy döntöttek, hogy ezzel a lehetőséggel elkészítik a dokumentumfilmet, és hogy megtalálják a biológiai családjukat Ukrajnában.

A biológiai,vagyis édesanyjuk itt lakott.

Megtalálták az igazságot, ami igen lesújtó volt számukra! Ők egy egyéjszakás légyottnak az eredményei, ami a biológiai anyjuk és egy katona között zajlott le. A gyámhivatal a megszületésük után elvette őket az anyjuktól, mivel ő keményen küzdött az alkoholizmussal és  mentális problémákkal. Azt is megtalálták az iratok között, hogy anyjuk egy prostituált is volt, aki könyörgött a pénzért az utcán, hogy alkoholt vásárolhasson. A biológiai anyjuk  2004-ben halt meg és hátrahagyott összesen nyolc gyermeket. Akik közül néhányan szintén abban az árvaházban voltak, mint  az ikrek.

A dokumentumfilm bemutatja azt, hogy sikerült három fél testvérrel találkozni, valamint egy másik testvérrel telefonon beszélni Moszkvában. Az ikrek nem beszélnek ukránul, ezért szükség volt tolmácsra, de tervezték, hogy pár szót megtanulnak.

Greg amikor beszél a szülőanyjáról, akkor ő az örökbefogadó  anyjáról beszél, de megpróbálja elmondani mindkét történetet, tehát megemlíti a biológiai anyját is.

Meglátogatták az árvaházat, ahonnan befogadták őket. Találkoztak most is ott élő árvákkal és a gondozókkal. Sőt beszéltek az egyik gondozóval, aki még mindig ott dolgozik és ő mesélt a múltról, hogy mennyire alultápláltak voltak. Vagy Alexa sokat volt beteg és két éves korukban fogadták örökbe és vitte el őket az amerikai házaspár.

Onnan, az ikrek útja az utcára vezet, ahol a biológiai anyjuk élt. Felfedezik a családot, amit ők soha nem ismertek, nem tudtak róla. Hallhatják a történeteket a családról, amit az alkoholizmus, a botrány és a szerencsétlenség szétzuzott. Az Ammon ikrek már felnőve láthatják a kapott új perspektívát, ami ha nem sikerül akkor  az életükbe kerülhetett volna, ha nincsenek a örökbefogadó szülők.

Greg, Alexa, Sandy és a férje, Alabama

Az összes információt egyesítik a második otthonukban, ami Alabama államban volt, a nagynénivel, és a nagybácsival, akik felnevelték őket a tragédia után és új, gondoskodó szülőket kaptak általuk. Itt nevelkedtek tovább 11 éves koruktól 18 éves korukig. A nagynéni második PÓT ANYJUK lett. Erről is tesznek említést, hogy Sandi nagynéni mentette meg őket egy újabb örökbefogadástól.

Sandy nagynéni

Greg Ammon nyilatkozta : “East Hampton olyan hely, amely rendelkezik pár legkedvesebb gyermekkori emlékekkel, de amiket eltorzítottak a legsúlyosabbak. Ez egy újabb lépés a küzdelemben, legyőzni a csapásokat és csak előre nézni.” 

Greg Ammon
  • Greg Ammon az alapítója és vezérigazgatója UNEAC Entertainment Group, Fido Features cégeknek, ezek  film vállalatok. Ő nagy elkötelezettje a  fejlesztésnek, a gyártásnak, és a tartalom terjesztésének.
  • Valamint ő lett a legfiatalabb testület tagja az  Evan B. Donaldson Adoption Institute, ami országos nonprofit szervezet, amelynek célja, hogy javítsa örökbefogadási politikát és a gyakorlatot.
  • Ammon Foundation nagyon aktív tagja, aminek nemzetközi jótékonysági törekvései vannak.
  1. Greg Ammon születésekor Ruslan Shmanko nevet kapta.
  2. A születéskori keresztnevük rátetováltatták az egyik csuklójuk belső felére.

Greg első angol szava a BIG FLOWER volt ,ami nagy virágot jelent.

A történet első része itt található, csak kattints a link-re ITT >>>

A történet harmadik része itt található, csak kattints a link-re ITT >>>

Még lesz folytatás, tehát gyere és olvasd tovább a hírlevelemet!

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save