Tapasztalat,élmény-térben és időben I.

By on 2022.11.20.

Máltán éltem 1994. 11. 28. – 1996. 06. 25.között.

Málta

Kétszer egy hetet voltam a máltai Közkórházban, a Neurológiai osztályon a Szent Luke kórházban. Hasonló felszereltséggel rendelkezik, mint itthon nagyobb központi kórház. Általános és speciális osztályok találhatók,mint Belgyógyászat, Sebészet,Fül – orr – gégészet, Reumatológia, Szemészet, Neurológia, persze Kardiológiai őrző, műtőegységek, ITO,művese részleg. Bár a lakosság körében nem igazán elfogadott a transzplantáció és a dialízis. Újságban olvastam, hogy nehéz vesedonort találni,mert a vallásuk nem igazán engedi, elmaradott a felfogásuk ilyen szempontból. Sőt az átlag lakosság a véradást sem ,és a transzfúziót sem szívesen engedélyezi, amikor szükséges, tehát a társadalmi elismertség hiánya a legnagyobb probléma. Vannak osztályok, ahol az apácák is részt vesznek az ápolási tevékenységben, de legalább is a lelki támogatásban, főleg az idős, fekvő betegeket ellátó részlegen láttam Őket, vagyis az
apácákat. Heti rendszerességgel jár fel osztályra a kórházban található kápolna papja,naponta pedig misét tart a kápolnában, aki mozogni tud az részt vesz ezeken a miséken. Ezek az idők az orvosi vizithez is hozzá vannak igazítva.Minden emeleten kegyeleti helyek vannak létrehozva,ahol Mária a kis Jézussal virágok és gyertyák között találhatók.

A St. Luke Kórház,ami korábbi általános kórház volt Pietà városában 2007 júniusában megszűnt Málta fő általános kórháza lenni, helyébe a Mater Dei Kórház került.

A Mater Dei Kórház, egy általános és oktatókórház Msidaban. 2007-ben nyitották meg a St. Lukes Kórház helyén. Ez a Máltai Egyetemhez kapcsolódó állami kórháza, amely kórházi szolgáltatásokat és speciális szolgáltatásokat is kínál.

St. Luke Kórház
Mater Dei Kórház

Az ápolást az osztályon,mint “primary nursing – hez” lehetne hasonlítani.

A “Primary nurse” – sötétkék ruhát visel,még a fején fityula is van,a társnővér világos kék ruhát visel a fityulával, a beosztott nővér pedig fehér színű ruhát hord, valamint sok a segédnővér. Ők is más színű ruhában dolgoznak. Általában ha az idegen belép az osztályra akkor legalább három más színbe öltözött nővért láthat. A beteg 1-2 napon belül tudja,hogy kinek kell szólni, ha gyógyszerre,vagy ágytálra, esetleg segítségre szorul fürdés kapcsán.

A primary nurse” legtöbbször külföldi, mint angol, vagy esetleg Európa nyugati feléről származik. A társnővér, a beosztott nővér és a segédápoló általában máltai. A takarító és beteghordó személyzet is színes munkaruhában dolgozik. Az orvosok fehér színű köpenyt hordanak. Látogatási idő nincs korlátozva, egész nap lehet menni a beteget megnézni, meglátogatni.legtöbbször népes család érkezik a beteghez, de ha lehet minél gyorsabban viszik haza a hozzátartozót. Nem sokat tartózkodnak a kórházban a betegek.Nagyon erős a családi kötelék,összetartóak,segítik egymást.

Az átlag máltai ember nem sokat utazik külföldre, azért hogy kezeltesse magát,sem hogy megműtsék.Nagyon földhöz ragadt, hagyomány szeretők. Alanyi jogon jár biztosítás és külön magánbiztosítást nem tartanak fenn. Nincs bölcsöde, óvodába 4 – 6 éves kor között járnak a gyerekek,valamint 6 éves korban indul az iskola. Az általános szokás,hogy a máltai nő férjhez megy,utána csak a családdal foglalkozik, így nincs szükség gyermek felügyeletre. Legtöbbször a családok egy többszintes házban laknak, emeleteként a generációk, alsó szinten a dédszülők,vagy nagy szülök és utána a fiatalabb generációk jönnek. Közösen ünnepelnek,segítik egymást, nagyon összetartóak.

Szent Philip magánklinika

A szigeten rengeteg olyan ember él, aki megteheti azt,hogy magánbiztosítást fizessen és ez által luxus körülmények között kezeltesse magát, valamint külföldre utazzon műtétek miatt is,mint London, Róma,Amerika,de magán klinikát is igénybe vehet a szigeten. Nekem is sikerült,egy ilyen magán klinika életébe betekinteni,kb.egy hetet töltöttem ott, mint “private nurse”. A neve Szent Philip magánklinika, Santa Veneraban volt, közel a fővároshoz Valletahoz. A Valletta és Mdina-Rabat közti útvonalon fekszik, mindenhonnan jól elérhető.

A fogadó rész,olyan akár egy első osztályú hotel – kárpitozott bútorok,színes falak,szebbnél szebb festmények a falon. Az ember tényleg azt érzi,hogy a Ritz Hotelben jár. A recepción történik a betegek fogadása,orvos megkeresése, majd a megfelelő osztályra helyezés. Az osztályon a kórterem,szintén olyan hatású ,mint a hotel szoba,padlószőnyeg,színes falak,az ágy minden ápolási funkciónak megfelel,mozgatható fém ágy. Színes ágytakaró,ami a függönnyel megegyező színű és mintázatú.

Természetesen légkondicionált,külön fürdőszobával,öltöző résszel,valamint hűtőszekrény is van. Több csatornával rendelkező TV, központi telefon,nővérhívó.Telefon vonal biztosítva van,hogy bármelyik percben használni lehessen,sőt nemzetközi hívásra is alkalmas.Távozáskor egyéni számlán tudja fizetni a kliens a beszélgetéseket.

Nagyon tetszett,hogy nem dohányozhattak a betegek,olyan beteget nem vettek fel,aki nem tudott lemondani a dohányzásról.Az étkezés a szobában történt,a Dietetikus naponta kérdezte meg a ” paciens” kívánságát és a betegséghez mérten próbálta kielégíteni az igényt.

Soha nem láttam ideges,feszült ápolót vagy sietős orvost. Mindig a beteg igényének és szükségletének megfelelőn történtek a beavatkozások, a kezelések. Itt csak külföldi ápolónők dolgoztak – Angliából jöttek. Minden héten egyszer pap is meglátogatta a betegeket.

A szobák,mert kórteremnek nem nevezném, úgy voltak elhelyezve, megtervezve, felépítve, hogy a kilátás, a látvány csodálatos legyen. Leánderekre, pálmára, virágos kertre, vagy tengerre nézzen,esetleg a városra tekintsen a kliens. Természetesen volt nagyon korszerű műtőrészleg, az intenzív részleg is úgy volt megtervezve,hogy az ember nem érezte,hogy ITO osztályon van és nagy a baj.

Legtöbbször gyermekek mandula műtétje,kisebb sebészeti beavatkozások,vagy szülések zajlottak a Klinikán,bár borsos áron.

Egy hét kivizsgálás Neurológia -Belgyógyászat, mivel a hölgy SM beteg volt, kb.230 ezer Forintnak megfelelő máltai fontba került.A Nemezközi biztosítása állta a költségeket, ami ott BUPA néven volt ismert,ez a rövidítése.

A St Philip egy korábbi 100 ágyas kórház volt a máltai Santa Venera városában. 2012 óta zárva tart.

folytatás következik

Ez a történet idetartozik, csak kattints a link-re ITT >>>

Ez a történet is idetartozik, csak kattints a link-re ITT >>>

A történet előző része itt található, csak kattints a link-re ITT >>>

A történet következő része itt található, csak kattints a link-re ITT >>>


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük