
2004 Július 30 – tól voltam Egyiptomban Augusztus 06 – ig az első alkalommal, majd még hétszer tértem vissza.
Hurghada, Egyiptom
Kairó a híres Bazár
A Gizai Piramisok
A gízai nagy piramis, más néven Hufu-piramis vagy Kheopsz-piramis. Ókori nevén Ahet Hufu, „Hufu horizontja,vagy fényhegye”, az egyiptomi óbirodalmi Hufu, görögösen Kheopsz vagy Szúfisz, fáraó által építtetett piramis. A legrégebbi, a legnagyobb és egyben az egyedüli fennmaradt csoda az ókori világ hét csodája közül. Az emberiség történetének egyik csúcsteljesítménye, a kínai nagy fal, a Hafré-piramis és a karnaki templom mellett a legnagyobb ókori építmény, a világ legnagyobb piramisa, amely 147 méteres magasságával négyezer évig a világ legmagasabb épülete is volt egyben.
A piramis csúcsa a tetőről
A mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében, a ma már Kairó elővárosának számító Gíza városa mellett áll. A Föld egyik legismertebb turistalátványossága. A gízai piramismezőt alkotó három királypiramis egyike, a memphiszi nekropolisz részeként az UNESCO világörökség része.
A piramisoknál a szorgalmas szamár

Kairóban volt idegenvezetőm, Ahmed

Ilyen az ország a Nílus folyó környékén

A Niluson a vitorla

Luxor

Luxor a piac

Nilusi hajó úton 2004-ben

A hajón pihengetve a nagy melegben, 50 Celsius fokban

Kihajóztunk

Vártunk türelmesen, hogy vége legyen az imának

Hűsölés

Hajókázás vége felé jártunk

Ámulatból, ámulatba estem

Hatalmas, csodás oszlopok

Valahol Egyiptomban
Luxori kilátás az erkélyről
Luxor – Karnak



Luxor este velem

Karnak este

Luxor – Hatshepsut Fáraó Nő temploma

Királyok és Királynők Völgye, Luxor

Abu Simbel

Aswan – Assuan, Nasser tó


A történet 2. része itt található, kattints a link-re ITT >>>
Gyere térjél vissza máskor is, mindig fogsz találni érdekességet.
Kérhetném tőled azt, hogy hagyj üzenetet, véleményt
majd a posztom végén.
Üdvözöllek!
Várlak újra!