Húsvéti Parádé a Fifth Ave

By on 2017.04.27.

Egy újabb év és egy újabb Húsvéti parádé, ahol én is ott voltam.

Az első alkalom 2010- ben volt, utána 2013- ban, majd tavaly, 2016-ban és végül most 2017-ben.

Judith Brichta velem 2013-ban

Érdekes módja a Húsvét ünneplésének, inkább már egy tradíció, amit nem lehet kihagyni. Sajnos időjárás függő, így 2015 -ben nem voltam, mondhatni ömlött az eső. Így otthon maradtam, de szerintem sokan úgy döntöttek, ahogy én. Idén nyári meleg volt, a hőmérséklet legalább a 28 fok körül járt.

Timothy Dolan bíboros is  rövid időre megjelenik  a Húsvéti nagy mise előtt, hogy üdvözölje a parádéra érkező tömeget 2017. Április 16-án, New York-ban.

Kattints a videókra itt!

Elölről én fotóztam le …
Nagyon megköszönik, ha időt szakítunk rájuk és lefényképezzük az alkotásukat.

Ezt a fotót róla úgy találtam az interneten és ezt már profi fotós készítette, de pont illik az én fotómhoz.

Csak egy köntös és ez a nagy papír ernyő, már kész is van a parádéra való fellépő ruha

.

Saját fotóm, ő nagyon sikeres volt, örültem, hogy sikerült egy jó beállítású képet készíteni …

Ez már az internetről van, persze profi általi fotó …

A kimonó is szuper ötlet, főleg ha van otthon …

Minden gyerek kapott egy tojást és még választhattak is … ők tavaly is hasonló módon jelentek meg …

A hölgy látta, hogy fotózni akarom őket és szépen beállt, várta azt, hogy sikerrel járjak, és megköszönte, hogy lefényképeztem, így együtt olyan jól mutattak, de nem együtt voltak, csak pár szót váltottak és mentek tovább …

A Két kék “Hapsi Tapsi” senkivel nem foglalkoztak, csak magukkal…

Az első fotóm a parádén, a kutyus jól tűrte a dolgokat és persze mindenki őket is fényképezte …

Igazi tavaszi nap és az új,az élet, az öröm, az újjászületés, a boldogság sugárzik ebből a fotóról…nekem ez jött le!

A történet 2. része itt található, csak kattints a link-re ITT >>>

Remélem tetszett a kis beszámolóm és egyszer eljön az az idő is, hogy együtt fényképezkedünk. A videón csak az én fotóim vannak.

Remélem tetszett az írásom, így legalább tudod te is élvezni a
város adta erőt, pompát, lüktetést, csodát, vagy esetleg gyönyörűségét, valamint tudsz velem turistáskodni virtuálisan.
Gyere térjél vissza máskor is, mindig fogsz találni érdekességet.
Kérhetném tőled azt, hogy hagyj üzenetet, véleményt
majd ITT  a posztom végén.
Üdvözöllek!
Várlak újra!

2 comments on “Húsvéti Parádé a Fifth Ave

  1. Nagyon érdekes ez a fesztivál! Köszönöm, hogy megosztottad Ági! Máskor is szívesen megnézem New York különleges világát.

    Üdv.
    Zsuzsi

    1. Kedves Zsuzsi,
      Nagyon orulok,hogy beneztel hozzam es jottel velem egy kis Husveti vigsagra.
      Varlak maskor is,utazz velem es elvezzuk egyutt New York varazsat.
      Udv., Agnes

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük