Lúgosítás Dr Robert O.Young

By on 2016.07.27.

 

Shelley O. Young, a feleség és Dr Robert O. Young

Nagyon régóta voltak panaszaim, úgy mint reggelente náthás érzés, köhögcsélgetés. Sokat fájt a torkom, sőt három éves koromban kivették a mandulámat, mert majdnem mindig gyulladt volt. A  hörgőgyulladás, fülgyulladás is rendszeresen porondon volt. Úgy 2008 -tól pedig egész komoly hasmenések is társultak még a felsoroltakhoz. Már otthon elkezdtem szedni savlekötő gyógyszereket, majd itt még kiegészült “iszogatós “ formával is. A tünetek kicsit csökkentek, de az érzés egyre rosszabb volt. Nem tudtam mit csináljak, hogy jobb legyen a helyzet. Az élet úgy hozta, hogy a manhattani Magyar Könyves boltba betértem egy előadásra és míg várakoztam addig nézelődtem a könyvek között. A hosszú, magas könyvszekrényből kiállt egy könyv, gondoltam helyére nyomom, de előtte megnéztem, hogy mi is az. Attól a naptól kezdődött a étrendem megváltoztatása, nagy lépés volt az életemben, persze  nagy változást is hozott. Sőt sok tapasztalatot szereztem, amit szeretnék neked most, itt átadni ilyen formában.

Vegetáriánus lettem 2011-ben

A könyv alapján lépésről – lépésre változtattam az étrendemen, például a tejtermékek közül csak a sajtot eszem, abból is próbálom a kecskesajtot. Imádtam a tejfölt, joghurtot, kefirt, tejszínhabot, ezek már a múlté. Sőt a tojásra is sor került, az is már a listán van, nem eszem egyáltalán. Mondhatom, hogy nyuszivá váltam, zöldségevő lettem, sárgarépa lett a nasim a mandula maggal.

Így tudtam fogyni minden szenvedés nélkül, mivel a zsírszövetben tárolja a savat a szervezet, amit nem tud másképpen eltávolítani, mint a légzéssel, a vizelettel, a bőrön keresztül, az emésztéssel. A fölösleget csak pakolja a zsírszövetbe a test minden területén. A cukor is lekerült a listáról, nincs már csokoládé torta, sütemények, fagylalt. Amit az ember egy életen át összegyűjtött, azt nem lehet egyik pillanatról a másikra elhagyni, lefogyni, elveszíteni, átalakítani. Az elsavasodott szervezet pedig halad a rákosodás útján. A sok cukor fogyasztása is savasságot okoz, vagy akár az alkohol. Dr.Robert O. Young javaslata alapján naponta iszom a szódabikarbonás vizet, hogy lúgosítsam a szervezetem. Valamint lehet a vizeletet és a nyálat egy speciális teszttel megnézni, hogy milyen a szervezet pH szintje.

Valamint minden reggel a zöldséges juice- t kell inni, azzal kell a napot kezdeni. Én nagyon szeretem ezt a juice-t, amihez kell egy egész uborka,egy marék, jól lemosott nyers spenót, fél vagy egész almát feldarabolok, valamint egy fél citromot nyomok bele a turmix gépbe és vízzel felöntöm a turmixban már benne lévő alkotóelemeket, utána leturmixolom. Nagyon hűsít, mivel jégkockákat teszek az üvegembe, amiből iszom, persze laktat is, igazán reggeli helyett is lehet inni. Persze még ez is fontos, hogy ECETET ne használd, hanem helyette a CITROMOT, vagy LIME- t.

 

Ennyit röviden a könyvről, ha többet szeretnél róla tudni, akkor javaslom olvasd el és legyen a könyvespolcodon állandóra a könyv,
Dr Robert O Young: A pH Csoda. Magyar nyelven is megkapható, sőt külön írt könyvet a rákról, a cukorbetegségről, a fogyókúráról. Én a könyvét azota bibliaként tartom, olvasom és próbálok másoknak is információt adni, vagy csak olvassa el a könyvet. Az előadáson arról beszélt, hogy ezzel a féle étrendi megoldással a rákot lehet megszüntetni, kezelni, ha követed a tanácsait, életmódot változtatsz, hiszel magadban, van terved és álmod, de legfőképpen szereted önmagad.
 
 

Mivel egy életünk van és csak magad vagy felelős érte, magad hibáztathatod bármi miatt is. Javasol kezdetnek colon therápiát, az ő lúgos bemosó oldatával, vagy az általa megadott terméket megveszed és úgy csinálják meg. Nagyon fontosnak tartja a napi testmozgást, az is nagyon fontos hogy lélekben is egészséges legyél, szeresd önmagad, legyél szeretettel az emberek felé. Azt is kihangsúlyozta az előadásán, hogy nem fontos a bőrszín, az hogy hol élsz, egy a fontos A SZÍN, a vér színe, a vörös szín. Az élet alapja a hemoglobin, a vérsejtek, abból indul ki minden jó dolog, vagy rossz dolog. A savasság által  kórokozók szaporodnak el a vérünkben, az étrenddel meg lehet gyógyítani, nem kell antibiotikum, valamint komoly orvosi beavatkozás. Rengeteg embert hozott vissza már az utolsó stádiumos rákos állapotból az elmúlt három évtizedben.

 
Szeretné, ha az emberek tanulnának ezekből  és tennének magukért. Olyan komoly eredményei vannak, hogy ellenséggé vált a nagyobb hatalmaknak ( mint gyógyszergyártók, és a kormánynak ), akik igazán szervezik a mi életünket. Mondta, hogy nagyon sokszor volt börtönben, nagyon komoly hazugságokat híresztelnek róla, lerombolták az avokádó framját, akadályozzák a tevékenységét és bármikor megtörténhet, hogy elteszik láb alól. Nagyon kihangsúlyozta, hogy nagyon becsüli  a saját ágyát, a saját fürdőszobáját és a nyugalmat, ha hagyják.
 
A bírósági tárgyaláson
Sajnos előzetes letartóztatásban van már 2015 tele óta, San Diego városában, Kaliforniában. Igazságtalanul vádolják, hamis vádak alapján próbálják megtörni. Kérte az én segítségemet is a családja, felesége és a gyermekei nevében jött egy hosszú email. Nagyon megdöbbent ez az eljárás, mivel tényleg az igazságot hirdeti, sőt saját bőrömön tapasztaltam, hogy miről is van szó.  Ahogy írtam nem kell gyógyszert szednem, nem kell orvoshoz járnom, és igazán nem vagyok beteg, nincs a korral járó mindenféle betegségem, mint magas vérnyomás, koleszterin probléma, stb.
 
 
Az feltűnt az előadása elején, hogy igán távolságtartó, szomorkás, kicsit belefáradt a helyzetbe és mintha tartana tőlünk is, akik ott voltunk hogy halljuk, tanuljunk tőle. Az előadás egy órát tartott, majd utána volt egy két órás speciális előadása, ahol nyíltabban beszélt ezekről a dolgokról. Amikor arról mesélt, hogy börtönben is volt már ő is és például a közvetlen családtagok, mint a testvére, gyerekei és felesége, akkor egy pillanatra meghatódott, sőt egy pillanatra könnyezett. Nagyon megérintett az előadása, és bele tudtam magamat képzelni a helyzetébe.
 
Sőt el tudom képzelni hogy, Dr Leneki Gábor miket élhetett meg otthon.
 
Dr Robert O Youngnak speciális egészség központja van Kaliforniában, külön foglalkoznak a rákos betegekkel és egyéb problémákkal. Tartott kurzusokat Olaszországban és már többször volt Magyarországon is,Sárváron.Sőt ajánlotta az amerikaiak részére a speciális fürdőinket, hogy mennyire egészséges a szervezet tisztítására is.
 
 
Azt javasolta, hogy ne mennyünk mammográfiára és Rtg-re, MRI-ra, hanem ezek helyett speciális, nem veszélyes, teljes test ultrahang vizsgálatra, valamint Thermography, teljes test 3 D Bio – Electro scan, valamint speciális vérvizsgálatra, amit ő és általa tanított emberek végeznek, sajnos ezek nem a biztosítás részei, de fontos lenne legalább akkor megcsinálni, ha felmerül a rák. Mivel a mammografia 50-50% -ban hiteles, de viszont ha a rák már kialakult, akkor viszont nagyon veszélyes a szervezetre nézve. Ezek miatt is, valamint amit feltalált a rákkezelésre, vagyis simán gyógyítható étrenddel és életmódváltással, így kevesebbe kerülne és nincs szükség a drága radioaktiv therapiára, a kemotherapiára …. és minden más gyógyszerre!
 

Azt javaslom, hogy szakíts időt ennek a könyvnek az elolvasására, változtassál az étrendeden, az életmódodon, mert csak egy életünk van, és te vagy érte a felelős, senkit nem hibáztathatsz, ha nem úgy alakul a dolog, ahogy szeretnéd.

Tehát a címe A pH Csoda.
 

 

 

Hogyan lúgosítsd a szervezeted és legyél egészséges minden gyógyszeres segítség nélkül. Nincs szükséged majd koleszterinszint csökkentőre, vagy vérhígítóra és minden ilyen dologra, sőt a különböző védőoltásokra sem. Változást már pár hónap után tapasztalhatod.
 
 
Tehát csak ajánlani tudom, hogy a könyvét vedd meg, majd
lépéről – lépésre változtass az életeden, emeld az életed minőségét. Gyere, várom a jelentkezésedet, valamint kalandozzál a blogomon.

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

A történet 2. része itt található, csak kattintson a linkre ITT >>>


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük