2 Ave és a Q vonat

By on 2017.01.04.

Ahhoz, hogy megértsük a tömeg örömét, ahhoz vissza kell menni a 1920-as évekhez, mivel az ötlet a metróvonal építésére akkor keletkezett. Soha nem hagyta el az állomást egyetlen vonat sem, mert az építkezés csak ötlet maradt, mivel nagy válság sújtotta azokat az éveket.

 

Andrew Mark Cuomo, 1957. december 6-án született, amerikai ügyvéd, író és politikus, 2011 óta New York Állam 56. kormányzójaként. 2020 augusztusa óta az Országos Kormányzók Szövetségének elnöke. A Demokrata Párt tagja, ugyanarra a tisztségre választották meg,mint az apját, Mario Cuomo.

Kattints a videóra itt!

Az új metro vonal legendája

Az ötlet újjáéledt ismét a 1950-es években, majd helyette emelkedtek a vonatok száma. A várostervező Robert Moses úgy döntött, hogy inkább költenek épületekre és gyorsforgalmi utakra, mint új vonalra.

Ilyen alkotások vannak végig

1968-ban a város végre szövetségi finanszírozást kapott az építésre. A várható befektetési összeg  $ 2.2 milliárd volt. Mégsem történt semmi.

Ez nem történt meg 1975-ben sem, mert a város le volt égve anyagilag.

A 1990-es években zsúfoltság jellemezte Keleti oldal közlekedését, a sorban állás tarthatatlanná vált, így az ötlet újjáéledt. Majd 2004-ben a tervet jóváhagyták. Az első szakasz magában foglalja a három új állomást, amik a 72-es utcától a 96-os utcáig mennek. A Metropolitan Transit Authority (MTA) is adott egy határidőt, ami 2013, valamint a költséget is, ami $ 3.8 milliárd.

Tágas, tiszta, világos belső csarnok

De a közvélemény szkeptikus volt, a határidő tekintetében, ami csúszott  2015 -re, persze  a költségek is  kúsztak felfelé. Az MTA végül megállapodott  2016. December 31.-es dátumban, amit tartottak is. New York Állam Kormányzója nyitotta meg 2016. December 31-én, a lakosság pedig 2017. Január 01 -től vette használatba.

Q vonat térképe
96 -os utca

A Szilveszter az egy új állomást hozott 72 -es, a 86- os és a 96- os utcának. A 72- es utcai megállóban tartották a megnyitott, egy öttagú banda játszott, újságos pavilont alakították át sörözővé, valamint a barlangos állomás tele volt lila, rózsaszín és narancssárga fényekkel. A kormányzó segített a több mint egy milliárd dolláros szövetségi finanszírozás megszerzésében a projektnek és az MTA – nek. A szilveszteri party-ra több mint 500  vendéget hívtak meg.

Évekig ez a látvány fogadott a 2 – es Ave 72- es utcánál

Sikerült még nagyon legelején kipróbálnom ezt a lehetőséget, ez pedig Január 03 -ra esett. Eddig az East 72 utcára úgy jártam, hogy a Lexington 63- as utcánál kiszálltam az F vonatból, vagy a Lexington 68- as utcánál a 6 -os vonatból és több blokkot mentem, míg a célhoz értem. Most csak egy blokkot kell sétálni, vagyis a 72- es utcán a 2 Ave -tól az 1 Ave -ig menni. Az építkezést 2012- ben kezdték a felszínen, sokszor volt föld alatti robbantás, ilyenkor a több utcányi épület megremegett. Igen háborus helyzetnek lehetett érezni, leállították a forgalmat, hangosan sípoltak és jött a nagy BUM, BUM. Ennek vége lett. Hála, megértük, mert csúszott az átadás éveket.

Remélem tetszett az írásom. Gyere térjél vissza máskor is, mindig fogsz találni érdekességet. Kérhetném tőled azt, hogy hagyj üzenetet, véleménytmajd a posztom végén.
Üdvözöllek!
Várlak újra!


2 comments on “2 Ave és a Q vonat

    1. Kedves Ibolya,
      Koszonom,hogy toltottel par percet a blogom elolvasasaval,valamint a tetszesedet kinyilvanitottad
      az irasommal kapcsolatban. Nagyon szeretem csinalni ezt a blogomat, es remelem egyre tobben fogjak
      felkeresni, vagy ” beterni” hozzam.
      Udv., Agnes

Hozzászólás a(z) agnesbagi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük