Meglepő felfedezés véletlen elszólásból

By on 2017.08.01.

Tavaly nyár végén (2016) ismertem meg Júliát, vagyis először a barátját, mivel Júlia épp Párizs -Milánó körútján volt az első találkozáskor. Teljesen véletlenül derült ki az, ahogy elkezdtünk beszélgetni a barátjával, hogy Júliának is van Magyarországhoz való kötődése. Úgy történt, hogy ő azt gondolta, hogy én lengyel vagyok és akkor mondtam neki, hogy nem, hanem magyar. Erre azt mondta, hogy Júlia szülei is magyarok, de később fény derült az igazságra.

Az igazi AMERIKAI magyar gyökerekkel

  • A magazin fedőlapjai
  • Júlia Párizsban a Gianni Versace Divatház központjában
  • A 2017- es tavaszi Gucci bemutató cipője

    A félig magyar amerikai nő története

Júlia az Interview magazin vezető divat és kiegészítők szerkesztője. Azért írtam róla azt, hogy félig magyar vér folyik az ereiben, mivel az apukája Magyarországon született. Amikor két éves volt, akkor jöttek el otthonról és hozták Amerikába. Az édesapja folyékonyan beszél magyarul és tartja a magyar hagyományokat. Igaz sokat nem járt otthon a kis hazánkban, bár a családja és rokonai otthon élnek. Tervezik, hogy együtt Júliával körbe járják a híres helyeket Budapesten. Júlia soha nem járt Magyarországon, bár munkájából kifolyólag rengetegszer volt közel a gyökereihez. Nagyon érdekli a magyar kultúra, az ételek, akár a divat otthon. Sajnos magyarul sem beszél, egy szót sem tud magyarul, sőt lengyelül sem tud, mert az anyukája pedig lengyel. Ő is Lengyelországban született és úgy hozták őt is ide az Államokban. Júliának két lánytestvére van és a kisebbik lány folyékonyan beszél magyarul, mert magától megtanult egy kis tanári segítséggel.

  • Júlia a magazin fedőlapján
  • Tiffany üzlet bejárata New York- ban a Fifth Ave- n
  • Maison Valentino és Júlia, mint modell
  • Hotel PLaza Athenee ablakában Júlia

Azt megbeszéltük, hogy ez nagy hiba volt a szüleitől, mert könnyen három nyelvet meg tudott volna tanulni a gyermekkorában. Nagyon sajnálta és azt is, hogy ő saját maga sem tett érte semmit. Ő igazi AMERIKAI Európai gyökerekkel.

Júlia évente többször repül át Európába a különböző Divat bemutatókra, így Párizs, Milánó és London az  úti célja. Valamint itt is a New York -i Divat show – on is ott van. Több Divatház bemutatóin van jelen, mint a Gucci, vagy a GianniVersace Divatház.

Júlia nem olyan régen átment a Marie Claire Magazinhoz, mint Kiegészítők Igazgató dolgozik.

A folytatás itt találod, kattints rájuk és láthatod milyen érdekes történeteket hoztam neked.

A történet 2. része itt található, csak kattints a link-re ITT >>>
A történet 3. része itt található, csak kattints a link-re ITT >>>
A történet vége, itt található, csak kattints a link-re ITT >>>

Remélem tetszett az írásom, így legalább tudod te is élvezni a
város adta erőt, pompát, lüktetést, csodát, vagy esetleg gyönyörűségét, valamint tudsz velem turistáskodni virtuálisan.
Gyere térjél vissza máskor is, mindig fogsz találni érdekességet.
Kérhetném tőled azt, hogy hagyj üzenetet, véleményt
majd ITT  a posztom végén.
Üdvözöllek!
Várlak újra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük