Brooklyn Híd

By on 2021.06.24.

A híd New York városképének kiemelkedő jellegzetessége.

Saját fotóim a Brooklyn hídról

A terveket a német származású John Augustus Roebling, híres hídtervező készítette Trentonban.





A Brooklyn híd az Egyesült Államok egyik legrégibb függőhídja, Manhattan szigetét köti össze Brooklynnal. A világ első acélkábeles függőhídja volt, és 1903-ig a leghosszabb. 1870. január 3-án kezdték meg építését, és 1883. május 24-én adtak át a forgalomnak. Először New York és Brooklyn híd-ként említették, 1915-ben kapta hivatalosan a Brooklyn híd nevet.

Kábelháló tartja a hidat. A négy, egyenként 27,5 cm átmérőjű legvastagabb kábelt a földbe ágyazták. A két 84 m magas hídoszlop közötti távolság 486 m, akkoriban a város legmagasabb pontjai közé számítottak. Homokkőből, gránitból és Rosendale cementből építették neogótikus stílusban. A Brooklyn híd építési költsége 15,5 millió dollár volt.

Brooklyni oldalon, DUMBO

Többször mentem fel a hídra, de a közepén megálltam és csodáltam a Manhattan-re táruló látványt, úgy hogy visszafordultam Manhattan irányába. Valamint barátnőkkel, rokonaimmal álltunk és ámulva – bámulva néztük az elénk táruló látványt. Egyszer pedig Manhattan-ből Brooklynba tartva végig sétáltam rajta. A brooklyni oldalon felszálltam az F metróra és onnan utaztam haza, Bensonhurst, Brooklynba.

Láthatod a képen, hogy milyen fantasztikus a látvány.

A történet 2. része itt található, csak kattints a link-re ITT >>>


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük